A nap az egyetlen környezeti tényező, ami a bőröd öregedésének közel 80%-áért felelős. Az SPF nem kozmetikai extra — alapszükséglet. Íme, minden, amit tudnod kell.
Az öregedés két típusa van: a kronológiai (ami ellen keveset tehetsz) és a fotoöregedés (ami ellen nagyon is tehetsz). A kettő nem ugyanaz.
A biológiai óra által vezérelt folyamat: a kollagén évi ~1%-kal csökken 25 éves kortól, a bőr elveszíti rugalmasságát, vékonyodik. Ez genetikailag nagyrészt meghatározott.
Erre microneedling, retinoidok és peptidek hatnak — de teljesen megállítani nem lehet.
UV-sugárzás által okozott, megelőzhető folyamat. Az UVA mélyen hatol a dermiszbe, lebontja a kollagén- és elasztinrostokat, károsítja a DNS-t, melanintermelést indít el.
A ráncok, foltok, egyenetlen tónus, laza bőr kb. 80%-ban erre vezethető vissza — és szinte teljesen megelőzhető napi SPF-fel.
UVB (290–320 nm): A leégés felelőse. Az epidermiszt érinti. SPF-értéket ez ellen mérnek. Intenzitása évszaktól, napszaktól függ — télen gyengébb.
UVA (320–400 nm): A fotoöregedés fő oka. Mélyen hatol a bőrbe. Felhőn és üvegen is átmegy, egész évben, egész nap egyenletes intenzitással. Ezért kell télen, felhős napokon is fényvédő.
Az UV index 0–11+ skálán méri a sugárzás intenzitását. Magyarországon nyáron déli 10–14 óra között 6–9 körüli értékek jellemzőek — ez már magas tartomány.
3 feletti értéknél mindenképpen ajánlott az SPF, 6 felett kifejezetten szükséges. A szezonális ingadozás az UVB-t érinti — az UVA egész évben konstans.
Az SPF és PA értékek nem ugyanazt mérik — és mindkettőre szükséged van egy valóban teljes védelemhez.
Az UVB-sugarak elleni védelmet méri. Azt jelzi, hányszorosára hosszabbítja meg azt az időt, ami alatt leégés keletkezne védelem nélkül.
Az SPF 30→50 különbség kisebb mint gondolnád (3.3 → 2%). Felvitel módja és mennyisége fontosabb a pontos számnál.
Japán és koreai rendszer az UVA-védelmet jelölésére. Négy pluszjel a maximális védelem — az európai "UVA körben" jelölés csak a minimumkövetelményt jelzi.
Keresd a PA+++ vagy PA++++ jelölést, esetleg a "broad spectrum" feliratot. Az SPF önmagában nem jelzi az UVA-védelmet.
A fényvédők hatóanyagai két nagy csoportra oszthatók. A modern termékek általában kombinálják őket.
| Hatóanyag | Véd | Megjegyzés | Értékelés |
|---|---|---|---|
| Tinosorb S (Bemotrizinol) | UVA + UVB | Modern, fotostabil, széles spektrum. Európában és Ázsiában engedélyezett. | Kiváló |
| Tinosorb M (Bisoctrizole) | UVA + UVB | Részben fizikai, részben kémiai. Nagyon stabil, nem szívódik fel a bőrön át. | Kiváló |
| Uvinul A Plus (Diethylamino HEB) | UVA | Modern, fotostabil, alacsony penetráció. Koreai termékekben elterjedt. | Kiváló |
| Mexoryl XL (Drometrizole trisiloxane) | UVA + UVB | L'Oréal fejlesztés, csak EU és néhány más piac. Kiváló fotostabilitás. | Kiváló |
| Mexoryl SX (Ecamsule) | UVA | Vizes fázisban oldódó, széles UVA-spektrum. Mexoryl XL-lel kombinálva hatékony. | Jó |
| Avobenzone (Butyl Methoxydibenzoylmethane) | UVA | Széles körben elterjedt, de önmagában fotolabilis — stabilizátorral kell kombinálni. | Elfogadható |
| Octinoxate (Ethylhexyl Methoxycinnamate) | UVB | Régi, elterjedt hatóanyag. Fotolabilis, korallokon bizonyítottan ártalmas. | Kerülendő |
| Oxybenzone (Benzophenone-3) | UVA + UVB | Erősen szívódik fel a bőrön át, hormontoxicitási aggályok, korallokon ártalmas. | Kerüld |
| Homosalate | UVB | Fotolabilis, felszívódási kérdések. Régi formulációkban elterjedt. | Közepes |
| Octisalate (Ethylhexyl Salicylate) | UVB | Alacsony hatékonyság, főként stabilizátorként használják más szűrők mellé. | Gyenge önállóan |
| Uvinul T 150 (Ethylhexyl Triazone) | UVB | Stabil, hatékony UVB-szűrő. Ázsiában és Európában engedélyezett. | Jó |
| Parsol SLX (Polysilicone-15) | UVB | Szilikon-alapú, alacsony penetráció. Érzékeny bőrre kedvező. | Jó |
| Hatóanyag | Véd | Megjegyzés | Értékelés |
|---|---|---|---|
| Cink-oxid (Zinc Oxide) | UVA + UVB | Széles spektrum, fotostabil, irritáció ellen semleges. Nano méret jobb esztétika, de penetrációs kérdések. Non-nano biztosabb érzékeny bőrre. | Kiváló |
| Titán-dioxid (Titanium Dioxide) | UVB + rövid UVA | Fotostabil, nem szívódik fel. Gyengébb hosszú UVA-védelemben mint a ZnO — kombinálva a legjobb. | Jó |
Fizikai szűrők előnye: azonnali védelem felvitel után, nem bomlik le fényen, érzékeny és reaktív bőrön ideális, nem szívódik fel rendszerszinten.
Hátrány: fehér lefedés (különösen sötétebb bőrtónusokon), sűrűbb textúra. A modern mikronizált és nano-méretű változatok ezt részben megoldják, bár a nano-szemcse penetrációja kutatott téma.
A koreai fényvédők ma a világ legjobbjainak számítanak: modern szűrők, könnyű textúra, napi viseletre optimalizált formulák.
SPF50+ PA++++, könnyű szérum textúra, centella-alapú utóápolás és fényvédelem egyszerre. Microneedling után is alkalmazható, nem irritál.
SPF 50+ · PA++++Az egyik legtöbbet emlegetett koreai fényvédő. Rizslisztes formula, teljesen fehér visszfény mentes, minimális finish, egész napos viselet.
SPF 50+ · PA++++Pórustágulásra és zsíros bőrre optimalizált formula. Quercetinol + heartleaf kombináció gyulladáscsökkentő hatással.
SPF 50+ · PA++++Nyírbogárfás hidratáló fényvédő, száraz és kombinált bőrre. Nem fehéredik, kellemes viselés érzet egész nap.
SPF 50+ · PA++++A piac egyik legjobb UVA-védelmű európai fényvédője. Mexoryl 400 technológia, ami a korábbi korlátokat meghaladja. Zsíros és normál bőrre egyaránt elérhető.
SPF 50+ · Broad SpectrumIkonfélévédő, rendkívül könnyű textúra. Elsősorban azoknak ideális, akiket más fényvédők texture-je visszatart a napi alkalmazástól.
SPF 50+ · PA++++Tinosorb S alapú formula, minimális fehér visszfény, érzékeny bőrre is alkalmas. Az egyik legolcsóbb jó minőségű option.
SPF 50+ · PA++++Hialuronsavas hidratálás és SPF50 kombináció száraz bőrre. Cream textúra, jó napi alap smink alá vagy alap nélkül.
SPF 50+ · PA++++Elsősorban fotókárosodott és aktinokeratózisra hajlamos bőrre fejlesztett orvosvonal. DNA-repair enzimeket is tartalmaz.
SPF 50+Ez az egyik legnagyobb félreinformáció a skincareban. Nézzük meg, mi az alapja és mi a válasz rá.
A fényvédő indokolt, de nem mindegy melyik. A régi generációs kémiai szűrők (oxybenzone, octinoxate, homosalate) valóban problémásak — ezeket kerüld. A modern szűrők (Tinosorb S/M, Uvinul A Plus, Mexoryl XL) vagy a fizikai szűrők (ZnO, TiO₂) a jelenlegi tudás szerint biztonságosak és hatékonyak.
A D-vitamin vitában: a napi SPF50 nem tesz tönkre D-vitamin szintézist — a tényleges laboratóriumi vizsgálatok ezt nem igazolják valós életben, ahol a fényvédőt sosem viszik fel tökéletes egyenletességgel a test összes napnak kitett felületére. Ha aggódsz, szedj D-vitamin kiegészítőt — az olcsó, a fotoöregedés visszafordítása nem az.
Microneedling után a bőr barrierfunkciója átmenetileg gyengül, az UV-érzékenység megnő. Az eredményeket (kollagénépítés, heghalványítás) a napfény visszafordíthatja. Ha fontolgatod a microneedlinget, érdemes megnézni a Dermastamp.hu EU MDR-tanúsított eszközét — itthon ritkán akad ilyen szinten dokumentált otthoni megoldás.
Az SPF az egyetlen bizonyítottan hatékony anti-aging lépés, ami napi 60 másodpercet igényel és filléreket kóstál a kár amit megakadályoz ahhoz képest. Nincs mentség a kihagyásra.
Vissza az alapokhoz